Kihagyás és továbblépés a tartalomhoz

Bemutakozás

Szervusz! Örülök a találkozásnak. Niksz Gyula vagyok

Miért pont nyirokmasszázs – kérdezhetnéd?

Az érrendszer, az idegpályák mellett a nyirok hálózat is fontos szervünk, amit csak az utóbbi időben fedeztek fel mennyire.Az foglalkoztatott, hogy a barátaim és ismerőseim, miért esnek vissza és folytatják a rossz szokásaikat? Pedig rengeteg energiát fektettek a leszokásba.Legyen az süti, kávé, cigi, ital, face, okosteló, hambi, cola, csoki, sorozatok, stb. Valahol nyoma marad bennük azoknak az öröm hormonoknak, amiket a fentiek kiváltanak az elején. Aztán szokássá válik, de már örömöt nem is okoz, csak a hiányt enyhíti. Nem tudunk még mindet erről a biokémiai csodáról, amit életnek hívunk. De az biztos, akik elkezdtek hozzám járni és a stressz és feszültség mentesítés után a nyirok rendszer is segítve lett, azok könnyebben csökkentették, vagy engedték el a káros és találtak más egészségesebb új szokásokat.

Mindig a jobbítás

vagy az újra jóvátétel foglalkoztatott.

Fiatalon autószerelő voltam és tényleg jó érzéssel töltött el, amikor újra úgy működött az autó, mint újkorában. Az idő múlásával azt vettem észre, hogy az emberek is az elején tökéletesek és szépen lassan elrontják magukat. Mikor az első barátom meghalt, megállt bennem az ütő. Erre nem voltam felkészítve, felkészülve. A másik ember masszírozása nálunk a családban természetes volt. Persze hiszen ez velünk született cselekvés. A pici gyerek mikor elesik és megfájdul valamije, odakap és megdörzsöli. Mikor elvágtam az ujjam és Anyám bekötötte, azt mondta: „Csináltam neked babát. Vigyázz rá és babusgasd.” Igen. Javítsd meg magad, mert nem vigyáztál rá eléggé és elromlottál.

 Szeretem a rattant, a régi tárgyakat és a színeket. Egy hangulatos környezetben könnyebb az oldódás és már fél siker ha a masszőr jól érzi magát feladata végzése közben:)

Puszta kézzel masszírozok, mert mindig alkalmazkodok az izmok feszültségéhez és tónusához. A kis stressz vagy Trigger csomókat csak így tudom óvatosan megtalálni.

Csak ehető olajokat használok a kezelésekhez. Sárgabarackmag olaj, hidegen préselt kendermag olaj és dióolaj, kiegészítve keserű narancs olajjal.

Csalánteát, szegfűszeg, fahéj és gyömbér teát iszunk menet közben. 

A háttérben Blues zene szól halkan. 


A nyirokmasszázson kívül

 tanultam még lágy csontkovácsolást (Yumeiho) és Trigger pont kezelést is a 2000 évek elején. Nagyon érdekelt hogyan masszíroznak mások. A párhuzamos munkám miatt szerencsémre bejártam az egész országot és mindenhol elmentem masszázsra ahol volt.

Ugyan azt a masszázst kértem mindenhol, de két egyforma nem volt. A Thai masszőrök sem egyformák. Egy bizonyos idő elteltével mindenkinél kialakul egy saját mozdulatsor a tapasztalatok révén. Azt figyeltem milyen nyomás vagy simítás, nyújtás esik jól, vagy okoz jól eső megkönnyebbülést. Legalább 100 masszőrnél jártam és volt sok egyedi, nagyon jó fogás. A két év alatt szerzett tapasztalatokat beépítettem a saját masszázsomba.

Önmagában a nyirok masszázs nem elég hatékony szerintem. Több -féle technikát alkalmazok párhuzamosan és mindig mondom is mit miért. Az ideges, feszült és fájó testtájakat először finoman fellazítom és fokozatosan növelem a nyomás és simítás erejét. Egy masszázs szerintem nem lehet fájdalmakkal teli, mert még jobban befeszül az egész test és rossz élménnyel távozik a vendég.

A találkozáskor először mindig átbeszéljük, milyen események vezettek el hozzám. Mikor és hol szokott fájni, feszül-e vagy kisugároz, mennyire és milyen időszakban jön elő a kellemetlen érzés. Közben a helyes testtartástól eltérő, nyak, vállak, hát, medence és lábak mozgékonyságát nézzük át.

A masszázs során mindig elmondom, hol, mit, miért kell nyomni, húzni, vagy simítani.

A keleti Japán és Kínai gyógyászattal teljesen egyetértek ahol a teljes embert gyógyítják kívül belül.

Ezért is preferálom a 60-90-120 perces kezelést.

Bár az is igaz, hogy egy gyors 25 perces nyakmasszázs, életeket menthet.